Kihalt magyar falvak: tizenegy település, amelyet elnyelt a történelem
Két újságíró-fotós, Balla István és Lakos Gábor a HVG-ben megjelent riportjaiból állított össze kötetet, amelyben tizenegy elhagyatott magyarországi települést mutat be. A Kihalt falvaink című album 2024 és 2026 között készült, a szerzők olyan falvakban jártak, mint Zsörk, Béndekpuszta, Kakpuszta, Iharkút, Mónosokor, Hertelendyújhely, Kápolnapuszta, Derenk, Gyertyánvölgy, Rácegres és Tiszahalász.
A kötet bevezető interjúját Bajmóczy Péter geográfussal készítették, aki az ország mind a 3155 településén járt már. A falvak eltűnésének számos oka lehet: emberi vagy természeti katasztrófák, háborúk, kitelepítések, árvizek, de a politikai akarat is törölhetett el településeket. Gyakori, hogy az áram, a közút vagy a vasút hiánya, illetve a munkahelyek eltűnése miatt a fiatalok és a munkaképesek a városokba költöztek, az idősek pedig kihaltak.
A bemutatott települések közül nyolc dunántúli, három pedig északkelet-magyarországi. Derenk sorsát a harmincas években Horthy Miklós által tervezett medverezervátum pecsételte meg, bár az vitatott, hogy a lakosok az ide telepített medvék elől menekültek-e el, vagy kitelepítették őket. A romfalut ma a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat a magyarországi lengyelek történelmi emlékhelyévé nyilvánította.
Rácegresen Illyés Gyula felújított szülőháza található, és rövid ideig Lázár Ervin gyerekkorának színhelye is volt. A helyi háromszáz éves „Nagyszederfa”, azaz „az égig érő fa” inspirálta a meseírót a Négyszögletű Kerek Erdő megírására. Lázár valójában alsó-rácegrespusztai, míg Illyés felső-rácegrespusztai volt – erről szól az az anekdota is, amely szerint Illést egyszer úgy mutatták be a fiatal Lázárnak, hogy ő is rácegresi, mire a meseíró büszkén rávágta, hogy ő bizony alsó-rácegresi.
A kötet szerzői szerint a pusztulás látványa esztétikai élményt is jelenthet, ugyanakkor a „szép” pusztulás mögött emberi tragédiák ezrei sorakoznak. Mónosokort, az egykori jómódú ormánsági falut egy Kusturica-film helyszínéhez hasonlítják, ahol a teraszokat a szárnyasok vették birtokba, és az ottfelejtett roncsautók között kecskék, birkák, kutyák szaladgálnak. Már 1976-ban arról írt egy néprajzos a falu kapcsán, hogy „a csökkenő életerő, a falusi közömbösség, az alkoholizmus az egész településre rányomja bélyegét”.
Egyes helyeken a madártani megfigyelések miatt vásároltak telkeket, mert a terület háborítatlanná vált, másutt emlékparkot hoztak létre. A helyi polgármesterek szerint gondot jelent a vandalizmus: az érdeklődők leverik a falakról a címeres téglákat, felfeszítik a régi ajtókat, és emlékbe viszik őket. A kötet szerzői szerint ugyanakkor érdemes felkeresni ezeket a helyeket, elmélyülni bennük, vagy egyszerűen csak csendben lenni.
