Az állami intézmények és a független sajtó kapcsolatának árnyoldalai
Az újságírásban az állami szervekkel való együttműködés elengedhetetlen, hiszen a nyilvánosságra tartozó információk megismerését csak így érhetjük el. Azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy sok esetben a közadatokhoz való hozzáférés nem csupán egy normál eljárás, hanem sokkal inkább egykori és jelenlegi politikai szándékok által befolyásolt küzdelem. Az újságírók gyakran csak évekig tartó pereskedések árán jutnak hozzá az állami szervek által birtokolt információkhoz, amelyeknek kiadása alapvetően a közhitelesítési kötelezettség része lenne.
Az átláthatóság jegyében tett adatigénylésekre adott válaszok sokszor nem csupán késlekednek, de a törvényes határidőket is figyelmen kívül hagyják. A Fidesz-kormány idején gyakran másfél hónapot is várakoztattak az újságírókat, azzal, hogy egyszerűen nincs elegendő adat az igénylés teljesítéséhez. Az ilyen kifogások mögött gyakran az állt, hogy az adatigénylés során titkolózás történt, és az igényelt adatokat tudatosan nem hozták nyilvánosságra.
Számos pert indítottak a különböző tárcák ellen, idáig többek között az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Államkincstár, a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium ellen is, mindannyian kudarcot vallottak a kötelező dokumentációk átadásában. Ezek az eljárások nem csupán időt és pénzt emésztettek fel, de feleslegesen megnehezítették a médiamunkát, hiszen a sajtó munkatársai csupán a közérdekű témák iránti elköteleződést szeretnék érvényesíteni.
Az állami szervek közötti válaszadási politika 2023 áprilisát követően elkezdett megváltozni: többen is kérték az adatok kiadását, ahogy a választások után felmerült a pártpolitikán kívüli együttműködés szükségessége. Azonban a nyilvánosságra hozatal ismételten az erélyes államhatalom erőszakos, kényelmes beavatkozása alatt állt, hiszen számos esetben új irányelvek érkeztek a minisztériumoktól, amelyek a korábbi, bonyolult jóváhagyási folyamatokat felváltották, promptabb reakciókat várva el a sajtósoktól.
A minisztériumok hiába ígértek gyorsabb válaszadást, a megkeresések nagy részét az állami cégekhez irányították, ahol a döntéseket még mindig közvetlen politikai feletteseik hagyták jóvá. Az erdészeti irodák tapasztalatai azt mutatták, hogy a nem érzékeny ügyek esetén még reagálni is hajlandó volt a minisztérium, azonban a kényesebb információk továbbítása gyakran nem nézett vissza a sajtóban. Képzeljünk el olyan válaszokat, amelyeket mások írtak helyettünk, amivel szemben sokszor az újságírók nem támaszkodhattak a tényszerű információkra.
A jóváhagyások idemiumaként a döntések egy cégcsoport közérthető és egységes szemléletű megjelenését védték, amely rendre homogenizálta a sajtókapcsolatokat. Ez a kontroll a sajtómunkát lényegében megfojtotta, hiszen a nemzeti parkok és más állami szervek közötti munka során jelezték, hogy a válaszok ratifikálása kötelező volt, és a fontosabb témák megválaszolására vonatkozó kérdés semmilyen formában nem tűrt el egyéni véleményt.
Végső soron kiderült, hogy a közadatok kiadása csupán a kormányzati eljárás keretein belül létezett, és a válaszadás körüli politikai megfelelés értelmezése is hatással volt a nyilvánosságra hozatal sebességére. Felelős vezetők a jelek szerint széleskörű átláthatóságra vágynak, azonban a közigazgatás laikusan is működő gyakorlatainak átalakítása továbbra is a jövő kérdése marad. Az átmenet azonban egyértelmű, és a sajtónak ki kell állnia az átláthatóság mellett, amennyiben azokat kivétel nélkül be akarják tartani a nemzeti érdekek nevében.
